Rostás Misi, alias RØM vagy @felbarna_rom a Wattpadon, majd az Instagramon kezdte meg a pályafutását Félbarna Petőfi néven még 2018 körül. Én nagyjából az indulása óta követem a munkásságát az Instagramon, és 2020-ban az Instaköltészet testközelből interjúsorozatban vele is beszélgettem versekről és az instaköltészet megítéléséről, lehetőségeiről. Éppen ezért nagyon izgalmas feladat volt három évvel később újra interjút készíteni vele, ugyanis nagyon kíváncsi voltam, hogy az azóta szerzett tapasztalatai, például a slam poetry világában miképpen változtatták meg a gondolatait. Az interjúnkban többek között a slam poetry és az instaköltészet kapcsolatáról, az Instagram szerzőként érzékelhető korlátairól és az instaversek megítéléséről beszélgettünk.
Tőled már egyszer ezt megkérdeztem, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy így három év elteltével mit válaszolsz. Mondj kérlek pár szót magadról!
Rostás Mihály vagyok, vagy mondhatnám azt is, hogy RØM, vagy régebbi művésznevemen Félbarna Petőfi. Egy 23 éves somogyi srác vagyok. Ugyan nem vagyok költő, de szenvedélyem a szövegalkotás bármilyen formája és az emberek szórakoztatása a magam módján. Lassan 6 éve foglalkozom komolyabb szinten az írással, de szerintem csak az elmúlt egy évem után mondhatom el, hogy eredményekkel is jár ez az egész. Instaköltőként vágtam bele évekkel ezelőtt ebbe, de talán elmondhatom, hogy valamilyen szinten nem érzem magaménak ezt a megnevezést, mégis talán a lelkem mélyén instaköltő maradok. A verseken kívül tavaly belevágtam a Slam Poetrybe, és egy jó embernek köszönhetően (aki azóta az egyik legjobb barátom lett) a rappelésbe is belekezdtem. Mindennapjaimban egyébként egy elég unalmas életet élek. Egy dohányboltban dolgozom, egy apró somogyi faluban, és ez még jónéhány hónapig valószínűleg (sajnos) így is marad.
Miért döntöttél úgy, hogy az Instagramon kezded megosztani a műveidet?
Ott 2018 környékén nem nagyon volt alternatíva, ha az ember versekkel akart foglalkozni teljesen autodidakta módon. És talán még rakhatom arra is a hangsúlyt, hogy fiatalon. Verses blogok már akkor is léteztek, de szerintem azt inkább az idősebb generáció használta arra, hogy inkább klasszicista verseiket megosszák egymással. Ott én például 17 évesen, úgy, hogy mérhetetlen egoizmus és hamis váteszi öntudat dolgozott bennem, nem igazán éreztem magaménak ezt a közeget. Ez talán az akkori tudatlanságomból is fakad, mert mai szememmel igenis először az alapok minden részletét kellett volna elsajátítanom, mintsem csak általam jó versnek tartott izéket posztolni Instagramra, de ezzel nincsen baj. Nagyobb humorforrás így felnőttként visszaolvasni az akkori verseimet.
Én először Wattpadon próbáltam szerencsét, de akkoriban halott volt az oldal, pláne, ha az ember valamilyen verses tartalmakat akart feltölteni. Inkább a különböző tehetségkutatókban szereplő emberek titkos nemi életét bemutató fanmade irományok mentek akkor azon a platformon. Miután felismertem, hogy ott senki sem fog olvasni, inkább átmentem az Instagramra, mert már akkor bejárt egy utat ott az első generáció. Egyébként nálam okosabb emberek azt az információt adták nekem, hogy én második generációs instaköltőnek számítok, persze ha ez számít is valamit. 😀
Amikor először beszélgettünk 2020-ban az instaköltészetről egy interjúban, még a nevedet sem merted teljesen felvállalni a nyilvánosság előtt. Mi törte át benned a jeget, hogyan gyűjtöttél bátorságot?
Őszintén, én legbelül mindig arra vágytam, hogy egyszer arccal csináljam ezt az egészet. Viszont az életterem, meg úgy amúgy a civil világban mutatott személyiségem nem engedte meg magának, hogy én ezt bármikor bárki előtt felvállaljam. Leegyszerűsítve nem voltam egy olyan figura, akiből kinézted volna, hogy verseket ír. Sajnos egész életemben egyfajta szorongás kisért, mikor bármilyen hobbim felvállalására kényszerültem volna. Például én az írás előtt 10 évig versenyszerűen hip-hop táncoltam, de itt a faluban az általános iskolás osztálytársaimnak csak félszavakban mertem felvállalni, mert egy kis túlsúlyos kisgyerek voltam, akit amúgy is zaklattak minden miatt, nem hiányzott még az is a nyakamra, hogy a tánc miatt bántsanak. Azért az írással már nem teljesen ez volt a helyzet, de jelen volt bennem a kiskori énem néhány darabja. Én nekem szent meggyőződésem volt sokáig, hogy én ezt életem végéig arc nélkül fogom csinálni, annak ellenére, hogy a szívem mélyén másra vágytam.
A jeget végül abszolút az olvasóim törték meg. Elmondhatatlanul sok erőt és önbizalmat tud adni az, amikor valakiknek tetszik az, amit csinálsz, a munkád hibái ellenére is. Szépen lassan kialakult egy folyamat, mely során az olvasóim lélekben velem együtt kezdték el járni az álmaimhoz vezető utamat, és végig fogták a kezemet. Ez az út ott 2021 tavaszán azt hiszem egy olyan elágazáshoz vezetett, ahol átlökték a testemet, mert magamtól nem tudtam volna lépni. Így jutottam el oda, hogy felvállaltam először az arcomat, aztán rá néhány hónapra a civil nevemet is, majd még abban az évben belevágtam az élő adásaimba.
A neved is megváltozott. Ennek mi az oka?
A névváltoztatásomhoz főleg annak van köze, hogy elkezdtem a rapzenével is foglalkozni, ahova kellett egy MC név, és ezzel párhuzamosan úgy éreztem kezdem kinőni ezt a Félbarna Petőfi álnevet. Félbarna Petőfi is az én lényem meghatározó része. Azért alkottam meg, hogy találjak magamnak egy csatornát, ahol kiadhatom név és arc nélkül az érzéseimet. Arra is használtam évekig, hogy név és arc nélkül kimondjam érzéseimet, de időközben megszűnt az, hogy név és arc nélkül beszélek. Egyik napról a másikra Misi lettem, és nem Félbarna Petőfi, és az offline rendezvényeken is kezdtem kicsikét kínosan érezni, amikor egy ilyen 5 perc alatt kitalált névvel azonosítanak, amit egy olyan ember szült, aki azóta meggyógyult a maga módján. Nyáron, mikor kijött az első zeném, mint RØM, úgy éreztem eljött az a pillanat mikor egy új fejezetet nyitok magam előtt. És bár a tudatlan 17 éves énem által szült Petőfit elhagytam, a Félbarnát meghagytam, egyfajta tisztelgésként azelőtt, hogy átléptem azt az akadályt, amit mindig is szerettem volna átlépni. Így lett az új felhasználónevem felbarna_r0m.
Azóta a slam poetry világában is kipróbáltad magad, és egész eredményes vagy benne. Ez az érdeklődés honnan jön?
Kevesen tudják, de én főleg anno azért vágtam bele a versek írásába, mert meginspirált egy magyar slames. Bárány Bencéről van szó. Emlékszem 15-6 voltam mikor először láttam tőle slamet, amit random feldobott az internet, és egy olyan érzés lett rajtam úrrá, hogy uramatyám, én is ezt akarom csinálni! Rengeteg slames videót nézegettem akkoriban és írtam kezdetleges slameket, de elég hamar rájöttem, hogy én valószínűleg egy színpadon epilepsziás rohamot kapnék az izgulástól, így a slamek helyett verseket kezdtem el írni. De sosem mondtam le arról, hogy én egyszer slamelni fogok, csak gyűjtöttem a bátorságot. Ez a bátorsággyűjtés 4 évembe telt. Először egy Kaposváron rendezett nagyon szerény néző, illetve versenyzőszámú rendezvényen slameltem, de ott még nem jött meg ezer százalékosan a bátorságom arra, hogy többet slameljek. Majd rá egy hónapra Pécsett láttam egy eseményt, a Sopianae Slam Poetry által, ahol ráadásul Bárány Bence volt a meghívott vendég. Úgy voltam vele, hogy ez talán a sors keze, és annak ellenére, hogy sírni tudtam volna az izgulástól, sógorom társaságában leutaztam, és ott egy olyan mesebeli közeg fogadott, ahonnan szerintem soha életemben nem szeretnék elszakadni.
Melyik slam poetry sikeredre vagy most a legbüszkébb?
Ez egy nehéz kérdés, de kettő ilyenem lenne. Az első mindenképpen az első Pécsen történő esemény volt, amit fentebb említettem. Szerelem volt első látásra, és a klub is úgy fogadott, mintha ezer meg egy éve oda járnék. Találkoztam a tinikori hősömmel, és sikerült elérnem a második helyet, ami egy olyan élmény volt, hogy a mai napig a hideg futkos a hátamon, amikor eszembe jut.
A másik az mindenképpen az idei országos bajnokság döntője, ahol sikerült elérnem a zsűri különdíját. Az utóbbi hónapokban egy nagyon megterhelő időszakomon vagyok túl, és az, amit a döntőn kaptam, elfeledtette velem az egészet. Tényleg létezik az a jelenség, hogy egész egyszerűen felviszed a problémáidat a színpadra, lerakod, beszélsz róluk, majd ott hagyod őket a színpadon. És azok a problémák nem jönnek veled. Tényleg a színpadon maradnak.
Egyébként több Instagram költőnél is megfigyeltem, hogy előbb-utóbb elkalandoznak a slam poetry irányába. Picit olyan érzésem van, mintha ez a két underground irodalmi műfaj vonzaná egymást. Szerinted ennek mi lehet az oka?
Nem tudom mennyire áll egymáshoz közel a két műfaj, szerintem semennyire. Talán ez egy annyira szűk kör, hogy elég hamar slames videókra talál az, aki közösségi platformokon kezd el verseket megosztani. Aki komolyan gondolja az írást és megpróbál fejlődni is benne, szerintem elég hamar észreveszi, hogy ez egy jóval hosszabb, keservesebb folyamat annál, hogy csak Instagramra verseket töltsük fel. A slam meg egy mindenki által megközelíthető műfaj, ahol bárki, tényleg bárki megszólalhat. Ráadásul azonnali visszacsatolást kapsz, nem hullik ki a hajad, mire valaki ír egy kritikát a versedre.
A másik nagyon szemet szúró jelenség az, hogy egyre több régebb óta tevékenykedő instaköltő függeszti fel egy időre, vagy akár végleg az alkotást az Instagramon. Mit gondolsz, ennek mi lehet az oka?
Szerintem ez az Instagrammos verselés úgy 17-8-ban lett igazán divatos tényező, majd a COVID alatt élte az abszolút aranykorát. Emlékszem, hogy a pandémia alatt konkrétan minden nap született vagy 50 ilyen oldal, ha nem több. Több ember kedved kapott arra, hogy a kanapéjából költőst játsszon. Majd amikor ez lecsengett, szerintem azok az emberek, akik ezt tényleg csak unaloműző hobbinak szánták, azok egész egyszerűen abbahagyták az egészet. Egy idő után eljut oda az ember, hogy élőben is meg kell jelennie, de van, aki vagy nem nő ki a kanapéjából, vagy felismeri, hogy ez tényleg hobbi. Ezzel nincsen szerintem semmi baj. Akkoriban néhány másik itt tevékenykedő arccal rengeteg beszélgetésünk volt ebben a témában. És szerintem úgy azok a jelenségek is játszódtak le, amire számítottunk.
Jelenleg az instaköltészet milyen szerepet tölt be az irodalmi életedben?
Őszinte leszek. Akármennyire szeretném a kis fiatalabb énemet győzködni, szerintem jelenleg semmilyen szerepet nem tölt be, és szerintem nem is fog a jövőben. És úgy gondolom, hogy ez így van jól. Ez egy jó platform arra, hogy az ember kezdőként feltöltögesse ide a verseit. És egy remek platform arra, hogy közösséget/olvasói kört építsen ki magának. De szerintem a tényleges irodalmi érték nem itt történik. Azt sem gondolnám, hogy én tényleges irodalmat közvetítenék. Még mindig csak lelkesen próbálkozok.
Amikor három éve az instaköltészet hátrányairól kérdeztelek, azt emelted ki, hogy a hosszabb verseket kevesebben olvassák. Mit tapasztalsz, ez a tendencia változott valamit? Neked mi okozza most a legnagyobb gondot?
Ez szerintem azóta sem változott semmit. Igazából a saját mentalitásom, ami változott azóta. Rájöttem arra, hogy tényleg inkább a meglévő olvasói köröm vágyait kell kielégítenem, és nem azzal kell foglalkoznom, hogy hogyan rántsak be új embereket. Három éve még nagyon a számok körül forgott az agyam. Mára meg úgy vagyok vele, hogyha az itt megosztott tartalmam durván 5 ezer embert tud megszólítani az is nagyon jó, és többre nem is vágyok minden áron. Pláne úgy, hogy egy eléggé underground műfajról beszélünk.
Szerinted milyen egy jó instavers?
Szerintem egy jó instavers eléri, hogy az olvasó érdeklődni tudjon a verset megfogalmazó ember iránt. És az, hogy ezt hogyan éri el az ember, (már ha a jóízlés határán belül marad) mint terjedelemben, mind mondanivalóban teljesen lényegtelen. Az önazonos figyelemfelkeltő instavers a jó instavers. Talán ezért is él ez a műfaj még mindig.
Ha most meg kellene nevezned a kedvenc instaversed azok közül, amiket te választanál, melyiket választanád és miért?
Nem tudom, mennyire instavers, de nekem Rónoki Berci Gorgója a nagy kedvencem. És ezt mindenfajta elfogultság nélkül tudom mondani. Szerintem egy nagyon jó vers. És az pluszban hozzátesz az élményhez, hogy ez a vers Hajba Gergő, vagyis „A PROTAGØNISTA” által meg is lett zenésítve. Szerintem az ilyen fúziók miatt szép ez a műfaj.
Három éve azt mondtad, hogy az instaköltészet negatív megítélésének egyik oka az, hogy egy minőségi verses oldalra tíz kevésbé igényes oldal jut, akik a nagy olvasottságuk miatt rontják a műfaj megítélését. Szerinted változott ez a tendencia azóta?
Szerintem nem változott azóta sem. Viszont nagyon remélem, hogy az olyan emberek, (mint én) akik három éve ezért voltak ingerültek, mára levetkőzték ezt, és rájöttek, hogy a saját fejlődésükkel kell foglalkozniuk. De ez nehéz, tudom. Nekem is több évembe telt, mire ezt a pszichés gátat legyűrtem.
Milyennek találod most az instaköltészet megítélését?
Őszintén nem nagyon mozgok már olyan körökben, hogy az instaköltészet aktuális megítéléséről tűpontos választ tudjak adni. Szerintem mindenképpen tudnak a létezéséről azok az emberek, akik ennek a közelében mozognak. Az én baráti társaságom inkább már mémeli rajtam ezt, legfőképpen azért, mert régen tényleg egészségtelenül komolyan vettem ezt. De hogy milyen lehet a megítélése, az egy nagyon jó kérdés.
Mi a helyzet az irodalmi lapokkal, antológiákkal? Próbálkoztál már publikálni bennük? Ha igen, milyen eredménnyel?
Próbálkoztam persze. Itt-ott már jelentem is meg. Voltak tanulópénzeim, például, amikor azért utasított mégis el egy folyóirat, mert egy másik lehozta ugyanazokat a verseimet. Nem tudtam, hogy létezik az elsőközlés, mint fogalom. De úgy, ahogy próbálok ezekben is haladni, de nem erőltetem, ha nem muszáj. Szerintem irodalmi szempontból még nem vagyok teljesen jószívvel prezentálható művész. Még sokat kell írnom.
Szerinted 2023-ban mennyire fontos az irodalmi lapokban való publikáció?
Szerintem fontos még mindig. És mindig is az lesz. Ez adja meg egy költő szakmai hitelességét, akármennyire vannak olyan körök, akik ezért habzó szájjal tiltakoznak.
Mik a jövőbeli terveid, céljaid az írással?
A jövőben nagyon szeretnék a rapben, illetve a slamben fejlődni. Igazából ebben a két műfajban próbálom most kamatoztatni, a versírással felgyűlt tapasztalataimat. A verseket most egy ideig mindenképpen jegelni fogom, már egy jó ideje nem írok olyan intenzitással verseket, mint korábban. Az írás által inkább színpadokon szeretnék állni a jövőben, és ezt az oldalált szeretném tökéletesre csiszolni. És most teszek egy merész kijelentést. Nagy célom az is, hogy már valami minimális pénzt lássak ebből, hogyha 3 év múlva megint leülnél velem feltenni ezeket a kérdéseket. Nyilván nem azért csinálom, meg kicsikét sci-fi ilyeneken álmodozni, de a remény hal meg utoljára! 😀
De a legnagyobb célom ezzel, hogy továbbra is örömet tudjak okozni ezzel magamnak, másoknak, miközben önazonos maradok.
Lírai kontent 